Lukács Renáta

Bemutatkozás:

Az úszás gyermekkorom óta az életem része. 6 évesen tanultam meg úszni és utána 8 évig versenyszerűen úsztam Veszprémben. A versenysport nagyon sok mindenre megtanított. Kitartásra, következetességre, kötelességtudatra, alázatra.

Mindig is imádtam gyerekekkel foglalkozni. 2018-ban szereztem úszó edzői képesítést a veszprémi Pannon Egyetemen. Azóta oktatok óvodás, iskolás gyerekeket és felnőtteket csoportos és magánórában.

Célom:

Minél több gyermeket megismertetni az úszás örömével és a rendszeres mozgás szépségével. Szülőként is fontosnak tartom, hogy a gyermekek játszva ismerkedjenek meg a vízzel és közben nagyon sok pozitív élmény érje őket. Számomra az egyértelmű siker, mikor tanítványaim mosolyogva, boldogan érkeznek az óráimra. Az úszástanulás egy hosszú folyamat, amely alatt nem csak úszni tanulunk meg, hanem elsajátítunk és fejlesztünk számos más képességet is. Ilyen például a mozgáskoordináció, koncentráció és az időbeosztás fontossága. Ezeket később számos területen hasznosíthatjuk életünk során.

„A sport a test útján nyitja meg a lelket”

                                              Szent-Györgyi Albert

Elérhetőségeim: uszosulireni@gmail.com vagy +36 30 621 8868

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt szereti: